HTML

Buenos Aires-i, Argentínai Kalandok, Élmények

Megütköztette a rendszerint a borítók belső oldalán található domborzati térképek hiánya? Erre az egzotikus távoli tájra szédítő, csilivili, profi útleírást keres? Ne is vesztegesse tovább az idejét! Nem a korrekt művet kapta le a polcról. Ebben a könyvben nem fog találni kimerítő földtani értekezést, se kórboncnok hozzáértésével taglalt helyleírásokat vagy nyelvleckét. Sőt, még az előszóból sem kívánok rétestésztát formálni, a végén még lehet, hogy én sem olvasnám vissza. Egyrészt lekéstem róla, megírták már mások és kifejezetten jól. Másrészt a választott második hazámban izmos munkával elsajátított “legkisebb erőfeszítés törvényére” hagyatkozom melyet majd valamelyik fejezetben részletesen is ki fogok fejteni. Abban az esetben, ha Ön az előbbiek ellenére rendelkezne kamikaze-hajlamokkal: első kézből tisztázom, hogy tizenöt év elteltével is ragaszkodom, majdhogynem betegesen kötődöm Argentínához. Otthonommá vált attól a perctől kezdve, hogy földet értem, imádom számunkra kicsit hibbant lakosait. Még ha ez időnként nem is lenne teljesen egyértelmű írásaimból. Meséim a színtiszta vagy helyenként mocskos, napi argentin valóság tükre. Belekezdek azzal az optimista gondolattal, hogy csak az fog megsértődni rajta aki valamilyen okból nem szeret tükörbe nézni. Argentína Buenos Aires Utazás Turizmus Utazásszervezés Magyar Idegenvezetés Idegenvezető Letelepedés Üzlet Cégalapítás Tolmács Guía Turístico Húngaro Argentina Argentína Utazás Magyarul - Argentína Turizmus Magyarul http://www.argentina.buenosaires.hu/


Újra az évszázad üzleti lehetősége úszott el 2017

2017.04.29. 10:58 Argentina

*******Egy FaceBook chat vágatlan valós másolata... Csak erős idegzetűeknek :))))) ÚJRATÖLTVE 2017 http://argentina.blog.hu/2016/10/04/az_evszazad_uzleti_lehetosege_uszott_el/   CS 12:29 Ettől kezdve kapcsolatban vagytok a Messengeren....   Zsofia Z.: szia Gery, köszi a visszajelölést  Közös…

Szólj hozzá!

Címkék: blog üzlet utazás argentína magyarság idegenvezetés buenos aires Magyar Utazás Turizmus Idegenvezető Cégalapítás Utazásszervezés Tolmács Guía

Offtopikos álmaim - Az árverés

2010.05.16. 06:22 Argentina

  Amióta eszemet tudom rossz alvó vagyok. Ez különösen igaz a fülledt éjszakákra, s mivel Argentínára jellemzőek a különösen fülledt éjszakák, bizony sűrűn előfordul. Jellemző rám hogy hülyeségeket álmodjak össze. Nem a rossz lelkiismeretem gyötör, az inkább nappal feni rám a fogát. (Minden…

1 komment

Címkék: blog utazás egyéb argentína idegenvezetés utibeszámoló buenos aires

Őrült argentin vakáció három felvonásban - Vég(re)kifejlett (3/3)

2010.04.15. 10:03 Argentina

   A társaság egyik nötagja aki a parrilla mellett lábatlankodik felsikolt. Nagy darab, jól megtermett délszaki csótány néz vele farkasszemet vigyorogva a kőfal pereméről. Megnyugtatom, hogy ne ijedjen meg, ez csak Amálka. Velünk van, háziállat. A csajnak egyébként érdekes a elképzelése van a…

Szólj hozzá! · 3 trackback

Címkék: blog utazás argentína idegenvezetés vakáció steak utibeszámoló buenos aires bife asado

Taxi, avagy ne mutasd fel az ujjad

2010.04.09. 09:03 Argentina

  Argentínában semmit sem szokás diszkréten, figyelemfelkeltés nélkül csinálni. Következtetésképpen a taxizás sem eltérő eset. Elérhető árai vannak, ezért rengetegen használják. Mégsem kevertem bele a tömegközlekedés témájába, külön fejezetet érdemel. Ha nem vagy teljesen vak vagy kicsit hülye,…

7 komment · 1 trackback

Címkék: blog utazás busz forgalom argentína florida taxi tömegközlekedés idegenvezetés nagyváros utibeszámoló buenos aires buszozás metropolis microcentro taxizás

Esti séta a semmi határán

2009.02.27. 17:09 Argentina

Puerto Madero Buenos Aires egyik legpuccosabb, legdrágább étterem negyede a folyóparton, a mikrocentrumtól tízpercnyi gyaloglásra. Be kell ismerni, hogy nagyon szép, főképpen este. Hangulatos fényeivel, az éttermek kiszűrődő muzsikájával, diszkréten suhanó, választékos modorú…

Szólj hozzá! · 1 trackback

Címkék: blog utazás argentína étterem idegenvezetés city nagyváros kikötő steak utibeszámoló buenos aires metropolis puerto restaurant microcentro puerto madero bife asado retiro villa 31

Mikrocentrum

2009.02.26. 06:10 Argentina

 Kiszállok a szellemvasútból, és hangyabolyba ütközök, no meg az Obelisco-ba. Kínt szenvedek, amíg találok egy megfelelő szöget, hogy normális fotót tudjak róla készíteni. Folyvást levágom a tetejét. Néhány arra rohangáló öltönybe bújt irodaegér űzött…

Szólj hozzá! · 2 trackback

Címkék: blog utazás argentína florida idegenvezetés city nagyváros utibeszámoló buenos aires metropolis cipőpucoló microcentro lavalle obelisco

Tömegközlekedek

2009.02.25. 02:38 Argentina

  Veszek egy zsebtérképet az egyik újságos bódéban. Mialatt tanulmányozom, elmajszolok egy sütit éhes élvezettel. Azt képzelem, hogy valaki ki fog akadni rajta, hogy az utcán zabálok de a kutyát sem érdekli. Elfogyasztom tehát mind a hatot (na jó mind a négyet, mert a dulce…

Szólj hozzá! · 1 trackback

Címkék: blog utazás busz metró argentína tömegközlekedés idegenvezetés nagyváros földalatti utibeszámoló buenos aires buszozás metropolis subte

süti beállítások módosítása