HTML

Buenos Aires-i, Argentínai Kalandok, Élmények

Megütköztette a rendszerint a borítók belső oldalán található domborzati térképek hiánya? Erre az egzotikus távoli tájra szédítő, csilivili, profi útleírást keres? Ne is vesztegesse tovább az idejét! Nem a korrekt művet kapta le a polcról. Ebben a könyvben nem fog találni kimerítő földtani értekezést, se kórboncnok hozzáértésével taglalt helyleírásokat vagy nyelvleckét. Sőt, még az előszóból sem kívánok rétestésztát formálni, a végén még lehet, hogy én sem olvasnám vissza. Egyrészt lekéstem róla, megírták már mások és kifejezetten jól. Másrészt a választott második hazámban izmos munkával elsajátított “legkisebb erőfeszítés törvényére” hagyatkozom melyet majd valamelyik fejezetben részletesen is ki fogok fejteni. Abban az esetben, ha Ön az előbbiek ellenére rendelkezne kamikaze-hajlamokkal: első kézből tisztázom, hogy tizenöt év elteltével is ragaszkodom, majdhogynem betegesen kötődöm Argentínához. Otthonommá vált attól a perctől kezdve, hogy földet értem, imádom számunkra kicsit hibbant lakosait. Még ha ez időnként nem is lenne teljesen egyértelmű írásaimból. Meséim a színtiszta vagy helyenként mocskos, napi argentin valóság tükre. Belekezdek azzal az optimista gondolattal, hogy csak az fog megsértődni rajta aki valamilyen okból nem szeret tükörbe nézni. Argentína Buenos Aires Utazás Turizmus Utazásszervezés Magyar Idegenvezetés Idegenvezető Letelepedés Üzlet Cégalapítás Tolmács Guía Turístico Húngaro Argentina Argentína Utazás Magyarul - Argentína Turizmus Magyarul http://www.argentina.buenosaires.hu/

Újra az évszázad üzleti lehetősége úszott el 2017

2017.04.29. 10:58 Argentina

*******Egy FaceBook chat vágatlan valós másolata... Csak erős idegzetűeknek :)))))

ÚJRATÖLTVE 2017

http://argentina.blog.hu/2016/10/04/az_evszazad_uzleti_lehetosege_uszott_el/

 

CS 12:29 Ettől kezdve kapcsolatban vagytok a Messengeren....

 

Zsofia Z.:

szia Gery, köszi a visszajelölést  Közös ismerőseink révén láttam a profliod és érdeklődnék, nyitott vagy-e egy online üzletet megnézni, amivel szuper kiegészítú jövedelmet lehet elérni. A cégünk webáruháza 50+ országba szállít és partnereket keresünk. van róla egy 2 perces video, ha érdekel, küldöm. szia Zsófi

Gery:
szia, a webaruhazat mutasd, a video nem erdekel :)

 

Zsofia Z.:

www.shopping.nsproducts.com

Gery:
latom, koszonom. azt ugye tudod, hogy en argentinaban elek?

 Zsofia Z.:

igen, azért kerestelek meg

Gery:
figyelem az elkepzelesedet

 

Zsofia Z.:

a cégünk Argentinában is működik,online tudunk együtt dolgozni, függetlenül ki hol él. Ha érdekel a jövedelem, akkor csinlok egy partneri regisztrációt neked, ami dijataln és segitek hogyan tudsz dolgozni. van online tréning csoportunk és profi háttér ott is

Gery:
ertelek. ket gondom van…

 

Zsofia Z.:

te mivel fogllakoozl most? igen?

Gery:
1., kicsit komolyabb szinten mozgok, mint MLM ugynokot jatszani, nem tudhattad ez nem a te hibad
2., a "cegnek" elegge rossz a hire

pár példa:

http://www.mendozapost.com/nota/13768-quienes-y-como-manejan-la-estafa-nu-skin-en-argentina/

http://www.mendozapost.com/nota/13133-la-nueva-estafa-piramidal-que-la-rompe-en-mendoza/

http://periodicotribuna.com.ar/16901-la-estafa-de-nu-skin-contada-desde-adentro.html

http://estefaniacarniello.blogspot.com.ar/

http://www.elvocero.com.ar/web/por-que-es-imposible-ganar-dinero-con-nu-skin-u-otras-piramides/

https://www.fabio.com.ar/6873

 

Zsofia Z.:

értem. :) Nem tudom mivel foglalkozol, de ha az MLM számodra komolytalan téma, akkor még nem kaptál VALÓS információt eddig.  én 8 éve dolgozom a Nuskinnel, és a híre nem tudom milyen nálatok, vagy egy noname MLM sérült blogger írásában. Ha megengeded én inkább a saját szememnek, Forbes magazinnak vagy  NY tőzsdének hiszek, mint forrás.

ha intelligens vagy, akkor tudod hogy a forrás az alap, ha egy infót nézel. ugye?

Gery:
elegge komoly sajtoja van itt… tobb evre visszamenoleg, sok mediaban

 

Zsofia Z.:

minden cégnek :D

Gery:
csak nem abban a kontexusban, hogy csalo, atveres, azert ez markans diferencia....

 

Zsofia Z.:

1 perc bármiről találno pro és kontra dolgokat a neten. Én nem vitatkozom veled, mert drága az időm. ha te ez alapján döntesz, te jogod. Az hogy hiba-e vagy sem, majd igazolja az élet. szép napot neked!

Gery:
beszelsz angolul? a forbesre hivatkoztal, mint hiteles forrasra, igaz?

 

Zsofia Z.:

4 nyelven beszélek

Gery:
erre a forbes cikkre gondoltal?:

http://webcache.googleusercontent.com/sites/undefined/undefined/undefined/undefined/undefined/?q=cache:dAzwm9evmg0J:www.forbes.com%2Fsites%2Fsamanthasharf%2F2014%2F04%2F21%2Fnu-skin-to-resume-business-in-china%2F%20&cd=1&hl=es-419&ct=clnk&gl=ar#2c5c4dd92834

"Citron Research has been calling Nu Skin China a pyramid scheme for more than a year. In an October 2013 report Citron wrote, "As first uncovered by Citron last year and now emerging in the mainstream press in China -- Nu Skin is clearly operating an illegal and dangerous operation in China. Yes Fraud."

spanyolul is beszelsz?

 

Zsofia Z.:

Gery:
az igen, kesz szerencse. tudod mit? van egy ajanlatom neked…. leszek az ugynokod!!! napi 3 orat ezzel fogok eltolteni!!! teljes szivvel!!!! 1 feltetellel…..

 

Zsofia Z.:

drága vagy, nem érekel.

Gery:
mond meg nekem argentinaban ki a jogi szemely?! azaz ki a hivatalos importor, aki kepviseli mint argentin jogi szemely a ceget?!

 

Zsofia Z.:

bocsi, de nincs erre időm. egy fake accounttal nem tudok mit kezdeni.

Gery:
nem ugy volt hogy vannak kozos ismeroseink? Amugy persze kozel sincsenek)...
es a 2 perces kis videocska??? :o  mar meg se nezhetem? :~(

 

 *******Feladta.... :))))

http://argentina.blog.hu/2016/10/04/az_evszazad_uzleti_lehetosege_uszott_el/

 

 
Argentína Utazás Magyarul - Argentína Turizmus Magyarul
http://www.argentina.buenosaires.hu/

Szólj hozzá!

Címkék: blog üzlet utazás argentína magyarság idegenvezetés buenos aires Magyar Utazás Turizmus Idegenvezető Cégalapítás Utazásszervezés Tolmács Guía

A bejegyzés trackback címe:

https://argentina.blog.hu/api/trackback/id/tr4312466533

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása