HTML

Buenos Aires-i, Argentínai Kalandok, Élmények

Megütköztette a rendszerint a borítók belső oldalán található domborzati térképek hiánya? Erre az egzotikus távoli tájra szédítő, csilivili, profi útleírást keres? Ne is vesztegesse tovább az idejét! Nem a korrekt művet kapta le a polcról. Ebben a könyvben nem fog találni kimerítő földtani értekezést, se kórboncnok hozzáértésével taglalt helyleírásokat vagy nyelvleckét. Sőt, még az előszóból sem kívánok rétestésztát formálni, a végén még lehet, hogy én sem olvasnám vissza. Egyrészt lekéstem róla, megírták már mások és kifejezetten jól. Másrészt a választott második hazámban izmos munkával elsajátított “legkisebb erőfeszítés törvényére” hagyatkozom melyet majd valamelyik fejezetben részletesen is ki fogok fejteni. Abban az esetben, ha Ön az előbbiek ellenére rendelkezne kamikaze-hajlamokkal: első kézből tisztázom, hogy tizenöt év elteltével is ragaszkodom, majdhogynem betegesen kötődöm Argentínához. Otthonommá vált attól a perctől kezdve, hogy földet értem, imádom számunkra kicsit hibbant lakosait. Még ha ez időnként nem is lenne teljesen egyértelmű írásaimból. Meséim a színtiszta vagy helyenként mocskos, napi argentin valóság tükre. Belekezdek azzal az optimista gondolattal, hogy csak az fog megsértődni rajta aki valamilyen okból nem szeret tükörbe nézni. Argentína Buenos Aires Utazás Turizmus Utazásszervezés Magyar Idegenvezetés Idegenvezető Letelepedés Üzlet Cégalapítás Tolmács Guía Turístico Húngaro Argentina Argentína Utazás Magyarul - Argentína Turizmus Magyarul http://www.argentina.buenosaires.hu/

Az évszázad üzleti lehetősége úszott el

2016.10.04. 12:51 Argentina

*******Egy FaceBook chat vágatlan valós másolata... Csak erős idegzetűeknek :)))))

2017-ben újratöltve: http://argentina.blog.hu/2017/04/29/ujra_az_evszazad_uzleti_lehetosege_uszott_el

 

2016-09-04 20:49
Szilvia Sz.-né
Szia Gery,

Most találtalak a Mexikoi magyarok csoportban. Remélem nem gond hogy így ismeretlenül rád írok.
Egy nemzetközi céggel dolgozunk, most többek között Mexikóban is terjeszkedünk.

Talán egy rövid videó könnyebben átláthatóbbá és érthetőbbé teszi a lényeget.
https://www.youtube.com/watch?v=p0wgaGfYnPs&index=14&list=PLVJWKp*****

Nézd meg ezt a pár perces videót, és ha bármilyen kérdésed van csak írj , örömmel válaszolok!

Üdv
Szilvia és Zsolt , Skóciából



2016-09-05 00:40
Gery
Elfogadtad Szilvia kérését.

2016-09-05 00:41
Gery
orulok h annyira nem vetted a faradtsagot h ranezz a adatlapomra, hogy nem mexikoi magyar vagyok



2016-09-05 06:26
Szilvia Sz.-né
Valóban elkövettem ezt a hibát.. Elnézést kérek érte! Ne érezd magad felpaprikázva annyira , hogy emiatt figyelmen kívül hagyj egy lehetőséget. Rosszul kezdtem, van még mit tanulnom. ?

Argentínában még tudtommal nincsnek partnerek,
Te lehetsz az első. Viszont 27 országban, ahol már jelen vagyunk, talán vannak ismerőseid.
Magyarország, Amerika, Ausztria, Canada, Colombia, Oroszország, Ukrajna, Horvátország, Románia, Lengyelország, Szerbia, Németország , Hollandia, Olaszország, Japán, Hongkong, Malajzia, Nigéria, Szingapur, Szlovénia, Szlovákia, Svájc, Tajvan, Nagy-Britannia , Philippines, Vietnam és persze Mexikó.

A videót azért megnézted?



2016-09-05 06:43
Gery
Nem.
Szuper hogy en lehetek az elso
Esetleg valami konkrétum?



2016-09-05 06:47
Szilvia Sz.-né
7 perc az egész video, de van konkrétum egy percben is :)
Mag alapú luxus kategóriás wellness termékek, kávé, tea és protein shake, a többi termék fokozatosan jön ki.

2016-09-05 06:55
Szilvia Sz.-né
Egészség és pénz, Rain Lifestyle ?
Anti ageing, gyulladás csökkentés, fájdalom csillapítás, vitalizálás, immunerősítő, detoxikál, feltölt, a szervezet működését harmonizálja, egészséges táplálék organikus GMO free magokból, a hidegen sajtolt olajok beviszik amire szüksége van a testnek és kimossák amire nincs szükség.
Kategória teremtő cég, ezzel a koncepcióval elsők vagyunk a piacon. Bizonyított kutatások, és termék tapasztalatok

2016-09-05 07:43
Szilvia Sz.-né
Skype-on vagy itt tudunk beszélni és elmondjuk amit tudunk és megbeszéljük a kérdéseidet.



2016-09-05 08:31
Gery
szuper, fantasztikus,
nekem tetszik



2016-09-05 08:34
Szilvia Sz.-né
?
Klassz
Küldjek róla brossuràkat?



2016-09-05 08:35
Gery
mielott belemerulnenk a brossurakba
egy nagyon egyszeru kerdes
ki fizeti a révészt?



2016-09-05 08:39
Szilvia Sz.-né
Utána jàrok, hogy mi a helyzet a logisztikával. Ha a dolog érdekel, akkor Meg tudjuk beszélni És szervezni hogy Mindenkinek Jó Legyen



2016-09-05 08:40
Gery
nagyon egyszeru
argentina 14000 km-re van europatol
8000 km eszak amerikatol
a szallitas minimumja a konténer
ennek a koltsegei, a vamkoltsegek
a cegalapitas
az aruertek
stb



2016-09-05 08:41
Szilvia Sz.-né
Columbia mennyire van?
Cèget Nem kell alapitani, az már megvan..



2016-09-05 08:41
Gery
ez alap hangon is egy par szazezer dollaros kezdo befektetes
ne bomolj, hogy hozol be arut argentinaba
ne komolytalankodjunk
kolumbia kb 7000 kmre
esetleg nezz bele a foldrajz fuzetedbe :D



2016-09-05 08:42
Szilvia Sz.-né
Jó, mert Kolumbia ellátàsa folyamatban van, le van szervezve



2016-09-05 08:43
Gery
ott is kellett ceget alapitani
koltsegeket finanszirozni
stb



2016-09-05 08:43
Szilvia Sz.-né
Pont nincs nálam a füzetem , a gyerek rajzol bele
?



2016-09-05 08:44
Gery
na varom a pontos infokat erre az apro kerdesre, es folytatjuk
legyen szep napod



2016-09-05 08:44
Szilvia Sz.-né
A logisztikával foglalkozó munkatársakat megkérdezem aztán jelentkezem



2016-09-05 08:45
Gery
ok



2016-09-05 08:46
Szilvia Sz.-né
Csípem az iróniát, értem a szitut.. Utána járok a megoldásnak. ? Neked is szép napot



2016-09-05 08:47
Gery
Sajnalom szakmai artalom. Külkereskedelmi közgazdász vagyok



2016-09-05 08:47
Szilvia Sz.-né
Amugy Meg ha össze szedünk felétek annyi embert aki lát benne fantáziát akkor el tudjuk intézni a cég Amerikai, Nem nekunk kell konténert bérelni stb
Tök Jó!



2016-09-05 08:48
Gery
Amerika 12000 kmre van
Es egy masik orszag



2016-09-05 08:48
Szilvia Sz.-né
Engem Meg az egészségügyben képeztek
A cég amerikai, az egèsz világ logisztikáját ők intézik.. :) ez a termék egyedi.



2016-09-05 08:49
Gery
Ez nem kérdés
A kérdés az hogy az ezzel járó költségeket ki fizeti



2016-09-05 08:51
Szilvia Sz.-né
Én a fejembe vettem hogy minden országban lesz üzleti partnerem és aktív hálózat, nem tágítok, nyilván nem két nap alatt oldjuk meg, de amennyiben komolyan érdekel, beszélünk róla ?



2016-09-05 08:54
Gery
Semmi gond ha van fedezet a költségekre



2016-09-05 08:54
Szilvia Sz.-né
Nekem még nincs, de a cégnek van



2016-09-05 08:55
Gery
Ennyi
Ez érdekel
A pontos reszletei



2016-09-05 08:56
Szilvia Sz.-né
Az amcsik még alszanak, de meg keresem a kereskedelmi igazgatót ezzel a dologgal.

2016-09-05 09:41
Szilvia Sz.-né
A magyar munkatárs azt irta Kolumbiáig van kiszállítás . Ebbe nem nyugszunk bele, megyek feljebb a ranglétrán...
Csak még alszanak Utah-ban.


2016-09-05 13:36
Szilvia Sz.-né
Ha 200 embert össze szedünk, akik rendelik a terméket, akkor megoldja a cég, a magyar srác szerint.



2016-09-08 08:25
Gery
sikerult tovabb lepni a "magyarsrácon"?



2016-09-08 09:00
Szilvia Sz.-né
Folyamatban van az ügy


2016-09-08 14:53
Szilvia Sz.-né
Haliho
Kaptam egy javaslatot megoldásra, hogyan tudod épiteni az üzletet és terméktapasztalatokat is kapni megbízható forrásból ?



2016-09-08 15:44
Gery
nem ertem mirol beszelsz



2016-09-08 15:45
Szilvia Sz.-né
Ha ha gondoltam hogy nem fogod érteni

2016-09-08 15:48
Szilvia Sz.-né
Szóval az van hogy a kiszállítás meg az engedélyek, papírok miatt azt tudjuk csinálni, amennyiben érdekel a termék és az üzlet, hogy egy olyan ismerős címére kérjük a kiszállítást de a te nevedre, akinek szívesen küldenéd, pl rokonok baràtok. Ők átveszik és fogyasztják a terméket, elmondják neked a tapasztalataikat , tovább ajánlják másoknak akik szintén beregisztrálnak mint partner vagy fogyasztó



2016-09-08 15:56
Gery
ez csak ket okbol nem mukodik



2016-09-08 15:57
Szilvia Sz.-né
Reméljük fél év de lehet hogy 2 év, mire el jutunk Argentínába is...
Csak 2 okból? ?



2016-09-08 16:02
Gery
1., ne bohockodjunk mar.... ez valami sufni biznisz, amit fú alatt, illegálisan kell beokoskodni egy adott orszagba? eddig valami olyasmirol beszeltel, hogy ez valami csilivli milliardos komoly multi, 27 orszagban van jelen, es eppen egy 42millios piacra akar belépni??!! Ez komolytalan....
2., ami joval kezzel foghatobb... argentinaban a magan import, kulfoldi vasarlas jelenleg nem engedelyezett, azaz tiltott tevekenyseg. ha lenne is ra valakinek engedelye, akkor az adott termekre kb 250% vamot kellene megfizetnie.

2016-09-08 16:02
Gery
en nem megyek bele illegalis verziokba, ez nem palya nekem



2016-09-08 16:04
Szilvia Sz.-né
Ezért irtam hogy mivel az Amerikai cég az engedélyekkel eddig Még csak Kolumbiáig jutott ezért Nem is ajánlom hogy oda szállittassuk ki.
Nem sufni tuning ?￰



2016-09-08 16:06
Gery
ez nem engedely kerdese Kedves, hanem egy adott orszagban valo megjelenese, es az ottani piac epitese. semmi koze kolumbiahoz, se kuala lumpurhoz
szal szedjuk ossze ujra az alapokat



2016-09-08 16:06
Szilvia Sz.-né
Jó tudni hogy illegális a külföldi kereskedelem nálatok



2016-09-08 16:06
Gery
mit is akarunk? hogyan? es ki fizeti a reveszt?



2016-09-08 16:07
Szilvia Sz.-né
A révészt te fizeted



2016-09-08 16:07
Gery
a kereskedelem nem. a magan import tevekenyseg. kerlek olvass figyelmesebben



2016-09-08 16:09
Szilvia Sz.-né
Én is vártam 2 évet mire a UK-ba kiszállították nekem.



2016-09-08 16:09
Gery
ezt kinek irtad?



2016-09-08 16:11
Szilvia Sz.-né
Arra hogy lassan őrölnek a hivatali malmok.



2016-09-08 16:12
Gery
ujra: kerlek mond el hogy mit is akarunk? hogyan? es ki fizeti a reveszt?



2016-09-08 16:15
Szilvia Sz.-né
Nincs révészünk. A cég még hozzátok nem szállíthat hivatalosan nincs megoldva ott a termékeink kereskedelme.



2016-09-08 16:16
Gery
akkor meg nem ertem mirol beszelgetunk



2016-09-08 16:18
Szilvia Sz.-né
Nincs megnyitva Rain által. Arról hogy ha van máshol a világban ismerősöd, aki érdekesnek találja a cuccainkat, és foglalkozna vele, megteheti, rajtad keresztül. Ha beregisztrálsz partnerként, és mások is rajtad keresztűl, ezért te kapsz heti szinten fizetést. És mások is.
De ha nem érdekes ez így, akkor majd vissza térünk rá, mikor már nálatok is kiviszi a futár x év múlva.



2016-09-08 16:20
Gery
argentinaban?



2016-09-08 16:20
Szilvia Sz.-né
Így van
Addig is épülne alattad a hálózat, és gyűlnének a pontok.
Egyszer csak Argentínába is eljutunk



2016-09-08 16:21
Gery
megis hogyan? kivel allok jogi kapcsolatban? ki fizet? milyen jogalapon? Hova?



2016-09-08 16:23
Szilvia Sz.-né
Bármilyen általad megadott bankszámlára, de lehet gyűjteni egy úgy nevetett Paylution fiókba is, aztán oda és akkor utalod, amikor és ahova szeretnéd



2016-09-08 16:23
Gery
szuper. de mit is csinalok erte?
miert is fizet nekem valaki valahova valamiert?



2016-09-08 16:24
Szilvia Sz.-né
Tudsz angolul ugye?
Elküldöm egy egy órás videót



2016-09-08 16:24
Gery
csak a kerdesemre valaszolj



2016-09-08 16:24
Szilvia Sz.-né
Ott elmondja rendesen a cég egyik embere



2016-09-08 16:24
Gery
nem nezek 1 oras videot
nagyon egyszerueket kerdezek
csak hogy en is megertsem



2016-09-08 16:26
Szilvia Sz.-né
Mivel ez egy disztributor munka, tanácsadó vagyok, akinek ajánlom, megveszi a terméket. A cég reklámokra nem költ, a reklámok árát mi kapjuk meg a cégtől. Network marketing



2016-09-08 16:26
Gery
de en mit kell csinaljak



2016-09-08 16:27
Szilvia Sz.-né
Mindjárt vissza térek, megyünk valahova
Hallottál már a Network Marketingről, vagy MLM-ről? Multi level marketing
Azt csinálnám amit én
Elmondom az embereknek hogy van ez a cég, ezek a termékeink, ezeket taoasztalom magamon mióta fogyasztom.
Csinálnád



2016-09-08 16:32
Gery
eddig tudlak kovetni



2016-09-08 16:32
Szilvia Sz.-né
Akkor mi a kérdés? Amit nem értesz? ?



2016-09-08 16:32
Gery
nade ha jol ertem ehez nekem termeket kell szerezzek magamnak
illetve a kedves ismeroseimnek is
vagy nem?
vagy megy termek nelkul is??!!



2016-09-08 16:34
Szilvia Sz.-né
Igen, mivel neked Nem Lehet bevinni, mondjuk megissza Anyukád vagy valaki aki szeretnè mondjuk Magyarban, vagy más általunk megnyitott orszagban



2016-09-08 16:38
Gery
orom es boldogsag Anyukamnak. Ezek szerint ha jol ertem
veszek termeket
anyukam megissza
eddig tiszta
elozo leirasod alapjan be kell szervezzek 200 embert, hiszen a biznisz nem Anyu kortyolgatasaban van. Ez annyit jelent, hogy a masik 200 helyett is a Mama tolja a cuccost? A 200 ugyfelem fizet, Anyuka meg boldog! Vagy hogyan is kell ezt elkepzelnem?



2016-09-08 16:46
Szilvia Sz.-né
200 ember Argentinában kell hogy el tudjuk inditani a kiszállitàst nagyba, oda. Mindenki a Saját rendelését fizeti, (akik bárhol a 27 orszagban ahova jogilag már megoldott ) És nekik kiszállitjâk. Neked a forgalom után több féle jutalékot, bonuszt fizet Ki a cég a Rain wallet-ba, ahová addig gyüjtöd a pénzt ameddig akarod.



2016-09-08 16:47
Gery
figyu ha en argentinaban akarom inni a lötyit, nekem nem biznisz ha vietnamba viszik



2016-09-08 16:48
Szilvia Sz.-né
Vágom
Mèg Nem tudtam utól érni az Amerikai kereskedelmi igazgatót de dolgozom az ügyön



2016-09-08 16:51
Gery
hajra
varom a fejlemenyeket



2016-09-08 16:52
Szilvia Sz.-né
Nem én vagyok a cég legfontosabb embere Még, de ezt Meg fogjuk Oldani, idö kérdése.

2016-09-08 16:53
Szilvia Sz.-né
Ennyi csevely után megnézed a brossuràkat vagy ne is izgassam vele a fantáziádat? ?￰゚リナ

2016-09-08 16:57
Szilvia Sz.-né
Soul magyar brossura

2016-09-08 16:57
Szilvia Sz.-né
Core brossura magyar

2016-09-08 16:57
Szilvia Sz.-né
Lúgosító kávé magolajokkal, angol

2016-09-08 17:01
Szilvia Sz.-né
FORM Protein shake Coming Soon!!!

2016-09-08 17:02
Szilvia Sz.-né
Amerikában már van shake, Europában Még nincs



2016-09-08 17:04
Gery
dicseretes



2016-09-08 17:05
Szilvia Sz.-né
Te kaphatsz csomagot a te jelenlegi címedre? Vagy az is tiltott? ?



2016-09-08 17:05
Gery
ajandekot kaphatok
egyszer egy evben



2016-09-08 17:07
Szilvia Sz.-né
Értem. Akkor a legnagyobb csomagot megrendelheted, 37 doboz termékkel ? következö évig kitart ?



2016-09-08 17:08
Gery
es az nekem miert lesz jo?



2016-09-08 17:09
Szilvia Sz.-né
Ihatod ? szuper egêszséges leszel. Olvasd el a tájékoztatókat



2016-09-08 17:12
Gery
eddig uzletrol beszeltunk, nem az egeszsegemrol



2016-09-08 17:14
Szilvia Sz.-né
Tudod másoknak mondani hogy Itt Ez a Jó cucc, te ezt És ezt tapasztaltad, vegyék Meg màs országokban. Ahol már van kiszállitás.



2016-09-08 17:15
Gery
sikeres leszek valoszinuleg
fizess
es utana utazz 12e km-t
h atvegyed a cuccodat
tetszik
ugyes uzleti tervet eszeltel ki



2016-09-08 17:16
Szilvia Sz.-né
Én hibâm! Mert Mexikóban kiviszik
Sorry



2016-09-08 17:16
Gery
az 12e km
az engem nem boldogit



2016-09-08 17:16
Szilvia Sz.-né
Meg Kolumbiába is



2016-09-08 17:16
Gery
egyre jobb
itt van a szomszedban
alig 9 ora repulovel



2016-09-08 17:22
Szilvia Sz.-né
Ezt már 2 napja lezongoráztuk, azóta semmi nem változott ?

2016-09-08 17:29
Szilvia Sz.-né
Neeeem!
Totál félre értettél
Aki rendel, Nem töled veszi És Nem is töled veszi át a cuccot!!
Rajtad keresztül rendelik Meg a weboldaladról



2016-09-08 17:31
Gery
ez csak teknikai kerdes
de en dumalom ra
es ha valami olyanert fizetamit nem kap meg, az őara
szal ezt mar kiveseztuk
varom az amerikai figuraval tortent megbeszeles eredmenyet



2016-09-08 17:32
Szilvia Sz.-né
Eddig mindenki megkapta



2016-09-08 17:33
Gery
argentinaban?



2016-09-08 17:34
Szilvia Sz.-né
Még Nem tart ott a cég hogy egy ember kedvéért átugorják a köztes országokat . Országról országra mennek , kis idő mig elèrnek hozzád



2016-09-08 17:36
Gery
az en kedvemert??? :D ne bomolj.... te akarod argentinat... amugy meg rajtam kivul itt meg van 42.000.000 ember.... amugy meg mit jelent az hogy atugorni a koztes orszagokat??? :D megszakad a riadolanc? nemigen ertem amit mondasz



2016-09-08 17:38
Szilvia Sz.-né
Ahhoz kèpest hogy külkeres vagy elég fura amit írsz
Milyen riadó lánc? Engedélyek, vámok szállitás ... Nem?



2016-09-08 17:39
Gery
es annak mi koze a koztes orszagokhoz vajon???
en ilyen butus kulkeres vagyok muhahahaha



2016-09-08 17:40
Szilvia Sz.-né
Logisztika
Én meg ilyen buta szőke



2016-09-08 17:40
Gery
logisztika?
nem ertem
mire gondolsz



2016-09-08 17:42
Szilvia Sz.-né
Ma már semmire, eléggé kemény heten volt és még csak csütörtök. Nem tudom mi az apropó hogy Dél-amerikai utolsó országba még nem jutottunk el... Talán pènz... ?
De ami késik Nem múlik



2016-09-08 17:43
Gery
en meg mindig a logisztika es a koztes orszagok elonytelen viszonyulasan toprengek

 

2016-09-08 17:43
Szilvia Sz.-né
Szóval lesz ott is Rain termék, a kérdés az idö.
Én ezen Nem mert Nem értek hozzá. Viszont egészségben Otthon vagyok. Az országok megnyitását És a kiszállitàs gondjait pedig Meg kérdezzük a szakemberektöl akiket ezért fizetnek. Rendben? ?
(T9 szótár ? tudom hogy a megkérdezzük az egybe van írva)



2016-09-08 17:46
Gery
nem arrol beszeltel, hogy te maris akarod? meg beszelsz az amcsi foguruval? akkor most ossze vagyok zavarodva hogy mi is van



2016-09-08 17:47
Szilvia Sz.-né
Igen beszélek velük, hogy mennyi időre tippelik a Launch-ot.
Azt írtam végig hogy idő kérdése, és meg fogjuk oldani, de nem két hét lesz valószínűleg...

2016-09-08 18:00
Szilvia Sz.-né
És Még azt is irtam hogy más , Raines orszagban lévö ismeröseidnek ajánlhatod, így épül az üzleted.

*******Feladta.... :))))

2017-ben újratöltve: http://argentina.blog.hu/2017/04/29/ujra_az_evszazad_uzleti_lehetosege_uszott_el

 
Argentína Utazás Magyarul - Argentína Turizmus Magyarul
http://www.argentina.buenosaires.hu/

Szólj hozzá!

Címkék: üzlet argentína mlm buenos aires Magyar Cégalapítás

A bejegyzés trackback címe:

https://argentina.blog.hu/api/trackback/id/tr4611766933

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.