HTML

Buenos Aires-i, Argentínai Kalandok, Élmények

Megütköztette a rendszerint a borítók belső oldalán található domborzati térképek hiánya? Erre az egzotikus távoli tájra szédítő, csilivili, profi útleírást keres? Ne is vesztegesse tovább az idejét! Nem a korrekt művet kapta le a polcról. Ebben a könyvben nem fog találni kimerítő földtani értekezést, se kórboncnok hozzáértésével taglalt helyleírásokat vagy nyelvleckét. Sőt, még az előszóból sem kívánok rétestésztát formálni, a végén még lehet, hogy én sem olvasnám vissza. Egyrészt lekéstem róla, megírták már mások és kifejezetten jól. Másrészt a választott második hazámban izmos munkával elsajátított “legkisebb erőfeszítés törvényére” hagyatkozom melyet majd valamelyik fejezetben részletesen is ki fogok fejteni. Abban az esetben, ha Ön az előbbiek ellenére rendelkezne kamikaze-hajlamokkal: első kézből tisztázom, hogy tizenöt év elteltével is ragaszkodom, majdhogynem betegesen kötődöm Argentínához. Otthonommá vált attól a perctől kezdve, hogy földet értem, imádom számunkra kicsit hibbant lakosait. Még ha ez időnként nem is lenne teljesen egyértelmű írásaimból. Meséim a színtiszta vagy helyenként mocskos, napi argentin valóság tükre. Belekezdek azzal az optimista gondolattal, hogy csak az fog megsértődni rajta aki valamilyen okból nem szeret tükörbe nézni. Argentína Buenos Aires Utazás Turizmus Utazásszervezés Magyar Idegenvezetés Idegenvezető Letelepedés Üzlet Cégalapítás Tolmács Guía Turístico Húngaro Argentina Argentína Utazás Magyarul - Argentína Turizmus Magyarul http://www.argentina.buenosaires.hu/

Ezt a szívást!

2010.04.22. 06:31 Argentina

 

Szótár:
-       Mate (ejtsd: máté) a szertartás neve, illetve egyben az ivócsésze neve is, ami lehet tökből, fából, üvegből.
-       Yerba (ejtsd: zserba) maga a zöld teafű, amit a mate-ba tesznek, erre öntik rá a melegvizet. Néha, helytelenül ezt is hívják mate-nak….
-       Bombilla (ejtsd: bombízsa) fém szívószál, amivel a mate-ból felszívják a folyadékot
-       Mate tea: maga a végeredmény J
 
Ha érdeklődünk egy tíz év körüli argentin gyermeknél, mi szükséges egy tea elkészítéséhez, azt fogja válaszolni hogy: “víz, tea és valami édesítőszer”. Következő kérdés: vagyis akkor a mate az ugyanaz zöldben? Serkentő hatású, ill. – gyógyfüvekből, csupán az elkészítése macerásabb. Erre önérzetesen tiltakozni kezd: nana, az nem ugyanaz! Teljesen más íze van. Na de attól már nem minősíthető teának? – firtatom odamutogatva neki a különböző országokból származó ízletes-filteres kincseimet faragott teás ládikámban. Vitatja halálig hogy nincs igazam, össze sem lehet hasonlítani. Órákkal később felteszem ugyanazt a kérdést egy felnőttnek. Nyíltan nem hülyéz le, de barátságtalanul méreget.
 
Megerősíti a gyerek szavait magyarázatot viszont Ő sem mellékel hozzá. Már kezdem megbánni hogy Kolumbusz felfedezte Amerikát. (Valószínűleg koffein-túladagolás következtében.) Egyszer egy kedves magyar barátnőm elküldött nekem egy tíz oldalas értekezést a materól. Fordításra a szakdolgozatához, vegyelemzéssel egybekötve. Akkor utáltam meg végleg az egész témát, de muszáj említenem, mint a tangót vagy Maradonát különben keresztre feszítenek.
 
Lemondóan vizet töltök a kannába hogy a mates pohárból ihletet szívjak magamba. Elkészítés közben megállás nélkül tódulnak a jóindulatú, bölcs tanácsok hogy (uram bocsáss!) meg ne merjem sérteni a nemzeti tea(mate)kultuszt melyet még az angol királynő is megirigyelhetne. Na nehogy már ennyi év után, amikor már “majdnem argentin” vagyok!
 
Első szabály: ne forraljam fel a vizet különben már le is írtam magam. Csak addig melegíthetem ameddig az első buborékok meg nem jelentek a felszínén. Elégetném vele a matefüvet, megkeseredne. (még jobban?!) Kapacitásának kétharmadánál feljebb ne merjem megtölteni a poharat yerba-val mert amikor magába szívja a folyadékot felduzzad.
 
Az eltömődésre hajlamos ivókanalat (bombilla) még felöntés előtt kell beleszúrnom a teafűbe különben kotorászhatok vele mint a vadászeb. Vegyük a legjobb esetet, hogy eddig eljutottunk zökkenők, és gyilkos pillantások nélkül. A vizet sem töltöttem fel a pohár pereméig hanem ügyesen, féloldalasan a yerba-ra, hogy a másik fele is később használható legyen.
 
Kezdődhet a szervírozás szertartása. A mate szájról-szájra jár. A szívószálat nem törölgetni ám! Ez olyan udvariatlanság lenne, mintha egy kedves de szaftos puszi után húznád végig a kezedet az orcádon. Megadóan töltögetek és körbe-körbe kínálok mindenkit egyenként. (Hihetetlen hogy egy ilyen hétköznapi dolognak mint ez hogy lehet ekkora feneket keríteni.)
 
Ékes, kurta, népies élcekkel kritizálják a szeánsz résztvevőinek matezó szokásait, melyeket évekbe került megértenem. Arra a következtetésre jutottam, hogy ugyebár ez a tévé előtti időszakba nyúlik vissza, amikor nagyon nem volt mit csinálniuk. (Ebből is csak a tévé változott…) Túl gyorsan ne add vissza a poharat mert akkor besértődik készítője hogy nem ízlik. Túl sokat se ülj rajta, mert nem te vagy az egyetlen aki inni akar. Azért is beszólnak. Egész gusztáló nyelvezet épül e szent szertartás köré.
 
A szertartás eltarthat órákig is, többszörös vízmelegítéssel és yerba cserélvel amíg végre mindenkitől el nem hangzik a “gracias” szócska, - vagyis hogy nem fér már több beléjük. Ezt jól megszívtuk. Minden nap….
 
 
Argentína Utazás Magyarul - Argentína Turizmus Magyarul
http://www.argentina.buenosaires.hu/

Szólj hozzá! · 1 trackback

Címkék: utazás argentína idegenvezetés mate utibeszámoló yerba bombilla buenos aires mate tea

A bejegyzés trackback címe:

https://argentina.blog.hu/api/trackback/id/tr321902318

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Ezt a Szívást! Őszintén a Mate Teáról! 2018.08.05. 04:00:29

Ezt a Szívást! Őszintén a Mate Teáról! Szótár: Mate: (ejtsd: máté) a szertartás neve, illetve egyben az ivócsésze neve is, ami lehet tökből, fából, üvegből. Yerba: (ejtsd: zserba) maga a zöld teafű, amit a mate-ba tesznek, erre öntik rá a melegvizet. N…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.