HTML

Buenos Aires-i, Argentínai Kalandok, Élmények

Megütköztette a rendszerint a borítók belső oldalán található domborzati térképek hiánya? Erre az egzotikus távoli tájra szédítő, csilivili, profi útleírást keres? Ne is vesztegesse tovább az idejét! Nem a korrekt művet kapta le a polcról. Ebben a könyvben nem fog találni kimerítő földtani értekezést, se kórboncnok hozzáértésével taglalt helyleírásokat vagy nyelvleckét. Sőt, még az előszóból sem kívánok rétestésztát formálni, a végén még lehet, hogy én sem olvasnám vissza. Egyrészt lekéstem róla, megírták már mások és kifejezetten jól. Másrészt a választott második hazámban izmos munkával elsajátított “legkisebb erőfeszítés törvényére” hagyatkozom melyet majd valamelyik fejezetben részletesen is ki fogok fejteni. Abban az esetben, ha Ön az előbbiek ellenére rendelkezne kamikaze-hajlamokkal: első kézből tisztázom, hogy tizenöt év elteltével is ragaszkodom, majdhogynem betegesen kötődöm Argentínához. Otthonommá vált attól a perctől kezdve, hogy földet értem, imádom számunkra kicsit hibbant lakosait. Még ha ez időnként nem is lenne teljesen egyértelmű írásaimból. Meséim a színtiszta vagy helyenként mocskos, napi argentin valóság tükre. Belekezdek azzal az optimista gondolattal, hogy csak az fog megsértődni rajta aki valamilyen okból nem szeret tükörbe nézni. Argentína Buenos Aires Utazás Turizmus Utazásszervezés Magyar Idegenvezetés Idegenvezető Letelepedés Üzlet Cégalapítás Tolmács Guía Turístico Húngaro Argentina Argentína Utazás Magyarul - Argentína Turizmus Magyarul http://www.argentina.buenosaires.hu/

Nagy taps a becsületes megtalálónak avagy Vamos a la playa újratöltve

2010.04.12. 07:45 Argentina

 

Élvezkedve fetrengek a fehér homokban az ernyő alatt, a horizontot bámulom. Egy kisebb csoport halad el velem szemben tenyerüket összecsapkodva. Remélem nem jehovisták. A körülöttem lévők egyenként felállnak és felveszik a tapsot. Most a kis csoport megnyílik, középen megáll egy fószer, három év körüli gyerekkel a nyakában és nézeget mindenfelé. Ki lehet ez, valami celeb a kölykével? Koncert biztos nem lesz mert színpad és mikrofonok sehol. Vagy most mentették ki srácot a hullámok közül? Ezt sem hinném mert a két úszómester ott marhul a toronyban. (Megjegyzem azok sem a Baywatchból szabadultak, jobb ha nem merészkedem messzebbre a parttól…) Miről maradtam le akkor?
 
Már az egész strand felállva tapsol, Juan Manuel is. A körülöttem állók gyűlölködő pillantásokat vetnek rám hogy én miért nem. Egyszer csak kirohan egy kétségbeesett nő a háttérből, látványosan ki van borulva. Megköszöni a pasinak hogy leemeli a gyereket a nyakából és nem éppen ékes szavakkal szidja a kisfiút. Én megdermedek, ellenben haverom elégedett mosollyal leül. Odaveti a szomszédoknak hogy külföldi vagyok, mire az utálkozó pillantások együttértésbe váltanak át és megkezdődik az ilyenkor szokásos átkozott kérdezősködés ( amitől még a strandon sincsen nyugtom úgy tűnik.) Persze, mert ha nem lennék külföldi akkor tudnám hogy a zajos figyelemfelkeltés azt jelenti hogy találtak egy elveszett kisgyereket az embertömegben. Hm, egyáltalán nem buta ötlet. Érdemes lenne átvenni.
 
A tenger valami eszméletlenül hideg. Elképesztő, mert 32 fok van. Elúszik mellettem egy strandpapucs. Nem akarok lebőgni hogy ilyen satnya vagyok, vacogva úszkálok egy kicsit. Szemlélem a bölcsen parton maradottakat. Egy csapat srác sörözik a homokban, mellettük ezerrel bömböl a rádió és keresztbe üvöltöznek (természetesen mindenki egyszerre) A hűtőládák mennyiségéből ítélve itt fogják az éjszakát tölteni. Pár cuki, napsütötte csemete a fagylaltos kocsit hajkurássza amin valószínűtlenül bazi nagy méretű reklám zászló díszeleg. Egy veteránbab tag a akinek a háta széjjel van égve a vízben térdig, napszékben bújja az újságot. Kászálódok kifelé a vízből, fejbe vág egy röplabda.
 
Kihúzom magamat hogy méltóságomat megőrizzem. Bond Girl stílusban, lassított felvételben teszem az agyamat. Egy kétméteres hullám leterít hátulról, pofára estem. Próbálom a gönceimből a sarat kiimádkozni, sikertelenül. Juan Manuel belekortyol a tetrapakos vörösborba (amit csak “tetrának” becéznek) és harsányan röhög. Már dél óta részeg.
 
Végeérhetetlen fövény, tumultus ameddig a szem ellát. A naplementét megint nem szabad kihagyni. Siklóernyősök ringatóznak a levegőben, nincs nagy szél. (Azt is szeretem nézni ahogy pirkad viszont azzal kapcsolatban már volt szerencsém személyesen is megtapasztalni hogy az a nap leghidegebb pillanata. Azóta előbbit preferálom.)
 
Páran tüzet raknak a parton amire senki nem mond semmit (legfeljebb csak azt hogy beszállhat-e a buliba.) Tudom hogy innen két kilométerre fél óra múlva divatbemutató lesz amit a tévé is közvetít (mint ahogy azt is hogy inkább az ellenkező irányba veszem utamat ahol napok óta lázasan dolgoznak egy megakoncert előkészületein. ) Barátaim már várnak. Tudnak azért ezek élni.
 
 
Argentína Utazás Magyarul - Argentína Turizmus Magyarul
http://www.argentina.buenosaires.hu/

 

Szólj hozzá! · 1 trackback

Címkék: utazás argentína nyár idegenvezetés tengerpart utibeszámoló buenos aires napozás playa

A bejegyzés trackback címe:

https://argentina.blog.hu/api/trackback/id/tr851900831

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Nagy Taps a Becsületes Megtalálónak, avagy Vamos a la Playa Újratöltve 2018.08.05. 03:35:59

Nagy Taps a Becsületes Megtalálónak, avagy Vamos a la Playa Újratöltve Élvezkedve fetrengek a fehér homokban az ernyő alatt, a horizontot bámulom. Egy kisebb csoport halad el velem szemben tenyerüket összecsapkodva. Remélem nem jehovisták. A körülöttem…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.