Buenos Aires Argentína Idegenvezetés Tanácsadás Kitelepülés
HTML
Buenos Aires-i, Argentínai Kalandok, Élmények
Megütköztette a rendszerint a borítók belső oldalán található domborzati térképek hiánya? Erre az egzotikus távoli tájra szédítő, csilivili, profi útleírást keres? Ne is vesztegesse tovább az idejét! Nem a korrekt művet kapta le a polcról. Ebben a könyvben nem fog találni kimerítő földtani értekezést, se kórboncnok hozzáértésével taglalt helyleírásokat vagy nyelvleckét. Sőt, még az előszóból sem kívánok rétestésztát formálni, a végén még lehet, hogy én sem olvasnám vissza. Egyrészt lekéstem róla, megírták már mások és kifejezetten jól. Másrészt a választott második hazámban izmos munkával elsajátított “legkisebb erőfeszítés törvényére” hagyatkozom melyet majd valamelyik fejezetben részletesen is ki fogok fejteni. Abban az esetben, ha Ön az előbbiek ellenére rendelkezne kamikaze-hajlamokkal: első kézből tisztázom, hogy tizenöt év elteltével is ragaszkodom, majdhogynem betegesen kötődöm Argentínához. Otthonommá vált attól a perctől kezdve, hogy földet értem, imádom számunkra kicsit hibbant lakosait. Még ha ez időnként nem is lenne teljesen egyértelmű írásaimból. Meséim a színtiszta vagy helyenként mocskos, napi argentin valóság tükre. Belekezdek azzal az optimista gondolattal, hogy csak az fog megsértődni rajta aki valamilyen okból nem szeret tükörbe nézni.
Argentína Buenos Aires Utazás Turizmus Utazásszervezés Magyar Idegenvezetés Idegenvezető Letelepedés Üzlet Cégalapítás Tolmács Guía Turístico Húngaro Argentina
Argentína Utazás Magyarul - Argentína Turizmus Magyarul
http://www.argentina.buenosaires.hu/
Új szolgáltatásként egy egyedi lehetőséget kínálunk egyedüliként, exkluzívan csak magyar turistáknak:
Olcsó szállás lehetősége a Buenos Airesi „Magyar Házban”. Elhelyezés 2-4 ágyas szobákban. Kérem, igényét idejében jelezze, mert nagyon sok az előrendelésünk.
A Buenos Airesi „Magyar Ház” Buenos Aires Capital Federal-ban, a főváros szívében található. Ez az impozáns épület rejt lehetőséget a Magyarországról érkező turisták részére olcsó, tiszta, és elfogadható árú szálláshoz jutni.
A Buenos Airesi „Magyar Ház” elhelyezkedése több szempontból is szerencsésnek mondható. A belvárost, és a turisztikai látványosságokat nagyon gyorsan metróval meg lehet közelíteni, illetve több fontos buszjárat is a közelben halad át. Nagyon nyugodt, és biztonságos környéken van, állandó, 24 órás rendőri jelenlét van a közelben. Mind nappal mind éjszaka a környék izgalmas időtöltést kínál, mivel nappal rengeteg a bevásárlási lehetőség, míg éjjel a nívós bárok, és éttermek segítenek a fáradt utazónak a kikapcsolódásban, feltöltődésben.
A Buenos Airesi „Magyar Házban” magyar nyelven fogadjuk a Kedves Utazókat, és az első reggel reggelivel kedveskedünk nekik, ami egy finom friss kávé, vagy tea, illetve az argentinok által közkedvelten fogyasztott medialunas (croisan) péksütemények egy kis vajjal, lekvárral (legalább három éjszaka foglalása esetén).
Puerto Madero Buenos Aires egyik legpuccosabb, legdrágább étterem negyede a folyóparton, a mikrocentrumtól tízpercnyi gyaloglásra. Be kell ismerni, hogy nagyon szép, főképpen este. Hangulatos fényeivel, az éttermek kiszűrődő muzsikájával, diszkréten suhanó, választékos modorú pincéreivel.
Utóbbiak megkönnyebbüléssel szolgálnak a spanyolul nem beszélő, pár nap után már önmagukat csaknem ufónak érző turistáknak, akik angolul igyekeznek megértetni magukat sikertelenül, vagy az univerzális nyelven (kézzel-lábbal). Ezúton is ajánlom mindazoknak, akik nem szeretnek másokra utalva lenni, vagy szégyenlősek hogy utazás előtt sajátítsanak el legalább néhány szót spanyolul.
Mialatt a dokkok között ődölgök azon filózom, hogynemzeti műveletlenségnek minősíthető-e be, hogy gyakorlatilag semmilyen nyelvet nem beszélnek. Óvatosan rákérdeztem pár alkalommal, hogy nem érzik-e ennek a hiányát, amire többnyire vállvonogatásos "minek?" volt a válasz. Az van ugyanis, hogy egész latinamerika beszél spanyolul. Tehát több ezer kilométert be tudnak utazni anélkül (átlag keresetük reális szemléletében), hogy gyökeres változásokat tapasztalnának a szóhasználatban. Brazíliát kivéve, természetesen, bár ha nagyon akarják, megértik ők is egymást. Európából leginkább csak Spanyolországba vágynak a jobb élet reményében - ami úgyszintén nem reprezentál nagyobb erőfeszítést.
Elmélkedésemet átható, ínycsiklandó steak illat szakítja meg, most veszem észre hogy ma még nem is ettem. Az árak borsosak, de amit szaglószervem érzékelni képes, az önmagáért beszél. Na, ide betérünk…
A gyakorlott szemű főpincér végigmér, és angolul köszönt. Megriadok. Meghallotta az előbbi eszmefuttatásomat? Lesütött szemmel válaszolok neki zagyva spanyolsággal, hogy egyedül jöttem, vacsorázni szeretnék. Barátságos mosollyal pillant a kezemre. Persze, de szórakozott vagyok. Egy angol nyelvű prospektus van benne, kis térképpel, amit egy kedves ismerős bocsátott a rendelkezésemre. Miután nem tudott eltéríteni tőle hogy gyalogoljak, legalább bejelölte piros tollal, hogy merre ne menjek. Ugyanis ennek az idillikusnak tűnő világnak a határán, a luxus éttermeken, és szállodákon túl, alig 20 sarokra veszélyes környék kezdődik. A Retiro buszpályaudvar mögött bújik meg a főváros egyik legnagyobb nyomornegyede, a Villa 31. Elmagyarázta, hogy Puerto Maderoban ellenben nagyon nem kell félni semmitől, ott biztonságban vagyok a parti őrség jelenléte miatt.
Felséges svédasztal áll az étterem közepén. Nem kívánok hosszasan turkálni ebben annak ellenére, hogy benne van az árban. Azokra az isteni húsokra áhítozok melyeknek az illata becsábított. Már elkezdték hosszú vasvillákon felhordani a pincérek.
Hat-hétéves forma, piszkos arcú, kócos kislány lépked az asztalok között a teraszon. Virágot árul. Először a gyertyafényben turbékoló párocskákat célozza meg gyakorlatiasan. Arca kifejezéstelen, nem köszöni meg ha vesznek tőle. Keresem a szememmel az anyját, vagy valakit, akinek ott kell ólálkodnia körülötte, de nincs. Már elmúlt éjfél. A pincérek észreveszik, ki akarják tessékelni, de kibújik a kezeik közül az utcagyerek vele született dacosságával, hogy még egyen túladjon. A főúr a leghatározottabban kiviszi. Várom, hogy előkerüljenek a hatóságok, hogy elvigyék, gondozás alá helyezzék, semmi. Csak innen dobták ki, dolgozik tovább.
Legyűröm a gombócot a torkomban, hogy a mesteri mozdulattal tányéromra csusszantott húsnak helyet tudjak szorítani.
Kiszállok a szellemvasútból, és hangyabolyba ütközök, no meg az Obelisco-ba. Kínt szenvedek, amíg találok egy megfelelő szöget, hogy normális fotót tudjak róla készíteni. Folyvást levágom a tetejét.
Néhány arra rohangáló öltönybe bújt irodaegér űzött pillantásokat vet rám, és motyognak valamit felém. Nem veszem ki hogy mit, de sejtem hogy nem bókról van szó. A bókokat csak a hölgyeknek tartogatják, és nem is spórolnak velük. Egyáltalán nem tartják vissza magukat ebben a tekintetben. Némelyek ötletes, bájos kis versikék melyeket valószínűleg nagypapától tanultak, de rengeteg ordenáré, velőig udvariatlan személyeskedést is hallottam melyek pirulásra késztetettek. Meglepett, hogy a szebbik nem képviselői szemrebbenés nélkül tűrték ezeket, vagy csak alig reagáltak rájuk. Nyilván hozzá vannak szokva.
A legendás Avenida Corrientes helyett, mely a színházi élet otthona, a sétálóutcát, a Lavallet választom, mert oda legalábbis az autóknak nincsen bejárása. Bolt bolt hátán, bár itt még szegényesebb. Megdöbbentő mennyiségű internetkávézót lehet látni mindenfelé, ahol nevetséges összegekért hagyják az embert órákat kopogni. Elérek a Florida utca sarkára. Egy utcai tangó táncos párocska kalapozik. Pont lemaradtam a műsorukról, de félóránként újra kezdik, addig is sétálok egyet. Itt elég nagyot változik a kép, világmárkák óriásplakátjai hirdetik a jobb életet.
Mondom ezt, míg meg nem látok egy cipőpucolót. Azt hittem ez a foglalkozás már nem létezik. Látszik rajta, hogy ki van békülve a sorsával, hordozható üzletét tökélyre vitte. Megkérdem tőle barátságosan hogy csinálhatok róla-e egy fotót. Úgyszintén barátságosan megjelöli a pontos összeget, hogy ez nekem mibe fog kerülni. Elmegy tőle a kedvem.
Szuvenirboltok tömkelege: tangós emléktárgyak, féldrágakövek, alpaka cuccok, mate minden formában, színben. Csak egyszer követtem el azt a hibát, hogy este is kóborogjak erre. Kietlen táj fogadott, a redőnyök lehúzva, alig lézengett valaki, azok is többnyire csak az utca jobb sorsra érdemes lakói. Persze, hisz ez valójában irodanegyed, a két sétálóutcát leszámítva.
Letértem a főútról, hogy a régi rakpart, Puerto Madero felé vegyem utamat…
Veszek egy zsebtérképet az egyik újságos bódéban. Mialatt tanulmányozom, elmajszolok egy sütit éhes élvezettel. Azt képzelem, hogy valaki ki fog akadni rajta, hogy az utcán zabálok de a kutyát sem érdekli. Elfogyasztom tehát mind a hatot (na jó mind a négyet, mert a dulce de lechésbe, és egy csokitorta kinézésű szikkadt valamibe beletört a fejszém...)
Ki kellene dobni a papírzacskót, ha lenne hova. Tizenöt sarkon keresztül egyetlen kukát sem sikerült felfedeznem ami ép lett volna. Dugig ellátotttrafikot viszont ahol potenciális szemétre szert lehet tenni, mindenszáz méteren kettőt. A girbegurba, felpúposodott, látható,- és láthatatlan csapdákkal teli járda tele van eldobott papírokkal, dobozokkal, olvad a cement. Botladozom közöttük, újra meg kell tanulnom járni.
Ok, akkor próbáljuk meg busszal. A térkép szerint erre halad, de nem látom sehol a megállót. Nézegetek körbe, végül megszólítok valakit a közelben ácsorgó emberek közül hol lehet. Válaszul többen a levegőbe mutatnak, csak annyit hozzátéve hogy: "itt".
Felnézek a póznára, melyre fel van tűzve az általam keresett busz száma meg még vagy öt másiké. Kettőt engedek el magam előtt, amíg leesik a tantusz, hogy szó szerint le kell stoppolni. Mert különben nem állnak meg a "megállóban". Egy haverom figyelmeztet mikor előálltam vele, hogy tömegközlekedni kívánok Buenos Airesben, hogy használjam a humorérzékemet, mert szükségem lesz rá. Kezdek rájönni miért. Azt is lelkemre kötötte, hogy aprópénz nélkül meg se kíséreljek felszállni, mert ott helyben kell megvenni a jegyet a vezetőtől, bediktálva neki hogy meddig mész. Ő bekopogja kis gépecskéjébe a kívánt összeget, te pedig beszórod az aprót a jegykiadó automatába. Ha van olyan szerencséd, hogy az elfogadja a gyakran hamis pénzérméket, akkor próbálkozhatsz helyet keresni magadnak és sok szerencsét.
Mikor végre kinyílik a busz ajtaja (kettő van belőle, elöl felszállsz, hátul meg le, szigorúan ebben a sorrendben) visszahökkenek a benne gőzölgő embertömeg láttán akik a lépcsőn préselődtek össze. Arra várok hogy valaki lepattanjon róla, de ez nem történik meg. Ehelyett a vezető barátságtalan hangnemben unszol mindenkit, hogy menjenek beljebb, hiszen van még bőven kapacitás, és elindítja a motort még mielőtt az ajtók becsukódnának.
A busz ócska, régimódi, alacsony tetővel, az az érzésed, hogy a fejedre esik. Hasonlít valami ruszki gyár kiselejtezett darabjára a hetvenes évekből. Az ablakokon többen próbálják a fejüket kidugni, hogy levegőhöz jussanak. Mindehhez tudni kell, hogy az ablak felső kerete egy közepes termetű embernek szemmagasságba kerül. Hogy kötelező émelygésemnek gátat szegjek, elgyönyörködök a "kihajolni és köpködni tilos" című feliratocskában. Megkönnyebbülten szállok le közel húszperces kálvária után azzal a fogadalommal, hogy ezt a jövőben szívesen kihagyom a kaland túrizmusból.
Utólag tudtam meg, hogy a 60-as buszon belül is létezik vagy 13 féle járat melyek különböző útvonalon haladnak. Csodával határos módon nem kötöttem ki a túlsó határon.
Lássuk a metrót! Kicsit több reménnyel állok neki, mint a buszozásnak. Régimódinak ez is régimódi, telítettnek úgyszintén telített, viszont olcsóbb, gyorsabb, és nem kell olyan mélyre mozgólépcsőzni mint odahaza. A követési távolság optimális. Amitől személy szerint el vagyok ragadtatva, hogy nem kell minden megállóban a monoton bemondót hallgatni hogy "kérjük vigyázzanak, az ajtók záródnak..!" Bezárul, és vágtat tovább, nem kevés időt megspórolva így az utasok és önmaguk részére.
Úgyszintén van pár csomópont, ahol díjmentesen lehet átszállni egy másik vonalra, csupán pár vargabetűt kell tenni az alagsorban. Persze vannak modernebb és ósdibb járatok, mint mindenhol. Nekem a fapados "A" vonal, a "szellemvasút" nyerte el leginkább a tetszésemet. Olyasmi, mint a milleniumi földalatti, csak kissé lepusztultabb változatban.
Nem dajkál, nem simogat, nem a hasamra süt. A helyes kifejezés az hogy a reggeli nap arcul csap, könyörtelenül kipofoz az ágyból.Szót fogadok neki, nem szeretnék még felkelés előtt leégni tartózkodásom első napján. Úgyszintén nem vagyok hozzászokva, hogy napolajjal kenjem be magamat mielőtt elaludnék.
Kicsit durcásan félárbócra engedem a rolót, szerettem volna méglustálkodni egy kicsit a kissé húzós, 17000km-es utat követően. Megtanultam a leckét hogy ezentúl mindig le fogom eresztenem a vékony, áttetsző függönyt, még ha ezzel a fulladás veszélye is fenyeget. Bekapcsolom a tévét, a hőmérséklet kijelző 23 fokot mutat. Semmi nem lesz a mára beígért 29 fok maximumból, sutyiban megváltoztatták harmincháromra. Tegnapelőtt délután még állig begombolkozva rohangásztam fel-s alá a lakásomban, most legszívesebben még a bőrömet is levetném. Kezdhetek el nézegetni, hol fogok ma enyhülést találni. A reggeli hírekben a parkokban a pálmafák alatt hűsölő helyieket mutogatják, akik a szökőkutakban keresnek felfrissülést. Csak nehezen értem meg az elképesztően hadaró, komplikált helyi akcentussal beszélő időjárás jelentőt, annyit viszont sikerül kihámoznom belőle, hogy meneküljön ki merre lát a meleg elöl.
Tán ebben az országban senki sem dolgozik? Mondjuk itt most nyár van, sokan vannak szabadságon - hessegetem el magamtól hozzám törekedő irigy gondolataimat. Akinek meg nem telik rá, hogy a tengerhez lemenjenek azok nyilvánvalóan kénytelenek beérni a parkokkal.Na, egy röpke, hideg tusolás! - gondolom magamban elszántan.Ja... ha a csapból folyna hideg víz... Az sem hűlt ki az éjszaka folyamán. "Felmelegedett a tankban" - sajnálkozik mosolyogva később a rokonszenves, irreálisan szögletes arcú szomszéd néni hozzátéve, hogy persze,iható édesvíz (nem úgy, mint például Ecuadorban, ahol a kolera veszélye nélkül nem próbálkozhatsz meg ugyanezzel) de még így sem ajánlja kifejezetten a magas vízkő tartalma miatt. Különben is inkább igyak matet palackozott vízből, mert az csökkenti a meleg érzetet, amellett hogy számos egyéb jótékony hatása is van. Itt úgyis hozzá kell majd szoknom. Rám borítja csapongó információkkal telt pandora szelencéjét, tündérien, egyszuszra, erőfeszítés nélkül, közvetlen bemutatkozás után. Hozzátéve, hogy bármire szükségem van, forduljak hozzá bizalommal. Nem ütközik meg könyörgésemen, hogy beszéljen lassabban, biztosít róla, hogy hamar meg fogom szokni ezt is. Utána felém nyújtja az ivópoharat, hogy mondókájának legalábbis mate ügyben nyomatékot szerezzen.
A gondolatától is frászt kapok, hogy most meleg víz csorogjon le a torkomon de nem szeretném kedvességét visszautasítani. Igaza volt, tényleg kellemes. Percekkel később viszont elemi erővel kezd el égni a gyomrom. "Jaj, hát maga nem reggelizett, kedveském? Éhgyomorra ezt nem szabad inni, a savasodásra hajlamosaknak megárt.” Kösz, ezt előbb is mondhatta volna - morgolódom magamban. - "Itt szemben van egy pékség, vegyen magának facturas!" Hogy micsoda? Számlát? - meresztem a szememet szigorúan értelmezett spanyol tudásomnak köszönhetően,de eleget teszek felszólításának, teszem hogy megértettem... Ja, hogy ez az amolyan croissant-szerű sütemények gyűjtőneve is...
Az első benyomásom a pultban megtekintett édességek láttán, hogy közülük talán ha kettőt be tudnék tolni a fejembe az instant cukorbetegség kockázata nélkül..Túl nagy változatosságot nem produkálnak. A legtöbben vaníliakrém vagy a későbbi napok során is mindenki által következetesen rámtukmált émelyítő, nagy kanállal mért dulce de leche (karamellszerűség) van.Várom békésen hogy kiszolgáljanak, ehelyett az eladók sorszámokat kurjongatnak. Utóbbit az ajtóban kellett volna letépnem, vesztettem vagy négy-öt turnust. Mindenki oda áll be az üzletben ahova akar. Nincs értelme türelmetlenkedni, senkinek sincs protekciója. Istent sem szolgálják ki mielőtt rá kerülne a sor. Végre elérkezünk az általam birtokolt 47-es számig, amit a pultos egy fémtüskére szegez.
- Mennyit kér, tucatot, fél tucatot? - tudakodik szenvtelenül az eladó kislány - merthogy azt tucatra mérik.
- Fél tucat elég lesz - válaszolok óvatosan, mert bár jó az evőkém, nem tudom mit fog ez jelenteni edzetlen gyomromnak. Rábökök a különböző formájú és töltetű sütikre. Húzom a szájam, válogatok finnyásan, ahogy azt az előttem sorra kerültektől lestem el. Most látom, hogy van eperlekváros is, biztosan nem fogok éhen maradni.Gesztusaimmal nem árultam el magam, sajnos az akcentusomat nem tudtam véka alá rejteni.
- Hova való vagy? - kérdi barátságos flegmasággal, vegyes lenézéssel rám se nézve az eladó, mialatt papírzacskóba gyömöszöli a reggelimet és egy kis cetlit nyom a kezembe, a kassza felé irányít.A pénztáros hölgy már hallotta hogy magyar vagyok, ezért lazán átveszi a "beszélgetés" fonalát kolléganőjétől. Megkérdi, hogy tetszik-e nekem Argentína és bevallja pirulás nélkül, hogy gőze sincs róla merre van a térképen kis hazánk. Nem csak az országot, a kontinenst sem találja el. Hírtelen jött érdeklődéssel rákérdez, hogy miért "pont ide" jöttem, hisz össze van omolva a gazdaság, fejletlenek, miért nem inkább Spanyolországot választottam úti célul. Erre már igazán nem tudok mit válaszolni, kivéve azt, hogy ott már ötször jártam, amivel azonnal kivívom tiszteletét. Határtalan kíváncsisággal méreget, hogy miféle Krőzussal ül most szemben.
Aztán gyors kanyarral az ország bájait kezdi el ecsetelni, hogy mi mindent kell megtekintenem annak érdekében, hogy élményekkel telve tudjak hazatérni. Nagylelkűen megígérem neki, hogy feltétlenül úgy fogok tenni, ahogy tanácsolja. Kábé 20 - 25 perc elteltével meg is kapom a zacsit a kajával, az üzlet teljes személyzetének és a többi kedves vevő egyöntetű jókívánságainak közepette, akik ebben a magaslatban már a nevemen szólítanak. Felkel bennem a gyanú, hogy ez teljes mértékben normális, amiben nem is csalatkozom a következő napok folyamán. Mosolyogva integetnek utánam, mintha régi kliens lennék.Ekkor látom csak, hogy a kasszás csajnak hiányzik a bal felső ötös foga ugyanúgy, mint a szomszéd néninek.
