HTML

Buenos Aires-i, Argentínai Kalandok, Élmények

Megütköztette a rendszerint a borítók belső oldalán található domborzati térképek hiánya? Erre az egzotikus távoli tájra szédítő, csilivili, profi útleírást keres? Ne is vesztegesse tovább az idejét! Nem a korrekt művet kapta le a polcról. Ebben a könyvben nem fog találni kimerítő földtani értekezést, se kórboncnok hozzáértésével taglalt helyleírásokat vagy nyelvleckét. Sőt, még az előszóból sem kívánok rétestésztát formálni, a végén még lehet, hogy én sem olvasnám vissza. Egyrészt lekéstem róla, megírták már mások és kifejezetten jól. Másrészt a választott második hazámban izmos munkával elsajátított “legkisebb erőfeszítés törvényére” hagyatkozom melyet majd valamelyik fejezetben részletesen is ki fogok fejteni. Abban az esetben, ha Ön az előbbiek ellenére rendelkezne kamikaze-hajlamokkal: első kézből tisztázom, hogy tizenöt év elteltével is ragaszkodom, majdhogynem betegesen kötődöm Argentínához. Otthonommá vált attól a perctől kezdve, hogy földet értem, imádom számunkra kicsit hibbant lakosait. Még ha ez időnként nem is lenne teljesen egyértelmű írásaimból. Meséim a színtiszta vagy helyenként mocskos, napi argentin valóság tükre. Belekezdek azzal az optimista gondolattal, hogy csak az fog megsértődni rajta aki valamilyen okból nem szeret tükörbe nézni. Argentína Buenos Aires Utazás Turizmus Utazásszervezés Magyar Idegenvezetés Idegenvezető Letelepedés Üzlet Cégalapítás Tolmács Guía Turístico Húngaro Argentina Argentína Utazás Magyarul - Argentína Turizmus Magyarul http://www.argentina.buenosaires.hu/

Taxi, avagy ne mutasd fel az ujjad

2010.04.09. 09:03 Argentina

 

Argentínában semmit sem szokás diszkréten, figyelemfelkeltés nélkül csinálni. Következtetésképpen a taxizás sem eltérő eset. Elérhető árai vannak, ezért rengetegen használják. Mégsem kevertem bele a tömegközlekedés témájába, külön fejezetet érdemel. Ha nem vagy teljesen vak vagy kicsit hülye, némi szemgyakorlatot követően meg fogod tudni különböztetni őket az utakon cirkáló többi járművektől.
 
Harsány sárga,- és fekete színekben pompáznak (amiért sem ajánlom hogy öltözékedben ezt a két tónust keverd, különben hamar megkapod te is a “taxi” becenevet.) Bármennyire is előnyös hogy rengeteg van belőlük a Centrumban mégis inkább csak bosszúságot jelentenek. Első blikkre ki lehet találni melyik az amelyik már felvett utast. Nem annyira az anyósülés felett kigyújtandó “foglalt” feliratocska miatt, hanem mert rajzfilm mesébe illő, groteszk fejjel kőkeményen rálép a sofőr a pedálra, rögtön azután hogy a manusz benyögte a címet.
 
Ellenben ha még nem volt szerencséje akkor a rohamcsiga lassúságával araszol a forgalom kellős közepén a többiek őszinte anyázása közepette. Az évek során próbáltak bevezetni különböző szabályzásokat, szigorításokat, csekély foganattal. Kitiltották őket a Mikrocentrumból. Nyert. Sztrájkban végződött. Meghatározták melyik sávban haladhatnak csak (haha) az autóbuszokkal együtt. Utóbbival sikerült még jobban elmérgesíteni a közöttük dúló konfliktust.
 
A tömegközlekedés festői bájai közé tartozik az utasokra való mindenféle tisztelet nélkül az ablakon keresztül egymásnak otrombaságokat üvöltöző vezetők. Nem ritkán kiszállnak és ölre mennek. A buszban és a taxiban várakozóknak ezalatt minden haja szála az égnek áll. Nem attól tartanak hogy a sofőrök kinyírják egymást, - ez csak két kreténnel kevesebbet jelentene akiknek a helyére bármikor lehet találni másikat.
 
(Egyáltalán, Argentínában boldog-boldogtalan vezethet, aki meg tudja a stoptáblát a csincsillától különböztetni annak megadják a jogsit. Nincsenek szigorú próbák, nem nyaggatják őket a kresszel. Tudják hogy értelmetlen. Ha beállítottságuk ellenére is lelkiismeretesen elsajátítanák ezeket, a többiek úgysem fogják betartani. Az alkalmasságot úgysem a vizsga igazolja, hanem simán csak a túlélés.)
 
Négy sávban szlalomoznak, előznek, maximum másfél méter követési távolsággal. A minden államban idegesítő dugó itt hatalmas hangzavarral is jár mivel valamennyien nyomják a dudát az előre haladás reményében.
 
Visszarángatom a kormányt a témához, szóval az utasok sem a vezetőket sajnálják hanem a saját idejüket, amiért önhibájukon kívül is elkésnek a munkából, nyomorognak a fülledt járművekben, valamint mert a taxióra a balhék ideje alatt sem hagy fel a ketyegéssel.
 
Már említettem hogy az argentinok lobbanékony, heves természetük ellenére is roppant közvetlen, lenyűgöző nép. Ellenben máig is érthetetlen számomra miért tartják a taxisok lelkiismereti kötelességüknek hogy vezetés közben el is szórakoztassanak.
 
Amikor éppen nem a rádióból bömböl valami lakodalmas-rock szerű (cumbia) agyrém (vagy tangó) akkor megállás nélkül lökik neked a sódert a már minden fejezetből ismert kérdéseket is beleértve. Gyakran vérbe borult szemmel szeretnék elbődülni mondván: ÉN NEM UNATKOZOM!
 
Aztán bágyadtan elmosolyodom, hiszen évek gyakorlata oktatott rá hogy az egyetlen amit ezzel elérnék az lenne hogy félórás bocsánatkérés keretében kifejtené hogy csupán nem akarta hogy azt higgyem hogy semmibe veszi a létezésemet. Számomra ez a taxizás reális veszélye, nem az agyon hirdetett rossz közbiztonság. Éppen csak az irántam való tiszteletből kifolyólag pofáznak annyit, amennyit.
 
Szóval, gondold át kétszer is, mielőtt felemelnéd a hüvelykujjad. Ha mégsincs egyéb kiutad, legalább elégtételként szolgál hogy nem fogják átharapni a torkodat ha nem hagysz borravalót.
 
Argentína Utazás Magyarul - Argentína Turizmus Magyarul
http://www.argentina.buenosaires.hu/

 

7 komment · 1 trackback

Címkék: blog utazás busz forgalom argentína florida taxi tömegközlekedés idegenvezetés nagyváros utibeszámoló buenos aires buszozás metropolis microcentro taxizás

A bejegyzés trackback címe:

https://argentina.blog.hu/api/trackback/id/tr851900857

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Taxi Buenos Airesi Módra, Avagy Ne Mutasd Fel Az Ujjad 2018.08.05. 00:25:58

Taxi Buenos Airesi Módra, Avagy Ne Mutasd Fel Az Ujjad Argentínában semmit sem szokás diszkréten, figyelemfelkeltés nélkül csinálni. Következtetésképpen a taxizás sem eltérő eset. Elérhető árai vannak, ezért rengetegen használják. Mégsem kevertem beleR…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

goyko 2010.04.09. 13:11:52

mégis, sokszor olajozottaban megy az egész, mint pl mostanság Pesten...jelenleg Budapesten élek, de Buenos Aires-i és egyáltalán argentín tapasztalatom szerint hiába nem ismerik az indexet, pl egyszerűen gyorsabban és zökkenőmentesebben besorolnak 4 sávból 2-be...valahogy indexelés nélkül is megoldják a besorolást, míg itthon ez nem megy...szóval az argentín közlekedés káosznak tűnik, de valahogy mégis megy belülről, míg itthon rendezettebnek tűnik az egész, de autóban ülve megőrül az ember

goyko 2010.04.09. 13:15:36

de tény h a taxit lehetőleg én is kerültem...egyébként jó kis cikk

blacklord 2010.04.09. 14:55:30

Lehet ebben valami - én Svájcban élek, és pont azt állapítottam meg, hogy Magyarországon nagyságrenddel jobb a vezetési tudás, mint ott. Azaz valami olyasmi lehet, hogy ha fegyelmezetlenebbek a közlekedés résztvevői, akkor az egyén készségei fejlettebbek lesznek. Svájcban pl. defenzíven vezetnek és óvatosabbak, de abszolút mércével nézve átlagban nagyon szarul vezetnek. Nem érzik a forgalmat, a járművek mozgási dinamikáját, nem tudnak parkolni, stb. A kosárcsapatomban 30 éves, jó kiállású férfi van, aki nem tudott olyan helyről kiállni egy sportos SEAT kiskocsival, hogy összesen majd 1 méter hely volt az autó bal- és jobboldalán (kicsit ferdén kellett volna mennie, igaz), miközben én utána a jóval nagyobb Focus kombival belassítás és bármi nélkül simán kiálltam. Sportosabban vezető ember vagyok, ez igaz, de távolról se mondanám, hogy ne találna könnyedén olyan embert valaki nálam, aki sokkal jobb (a vezetés bármilyen területén).

Átokfajzat 2010.04.09. 15:23:58

@blacklord:

mitől van köze a "jó kiállásnak" a vezetni tudáshoz vagy nem tudáshoz?

one_away 2010.04.09. 15:27:00

@blacklord: Németország dettó. Sokkal óvatosabbak, de igazából nem mérik fel a környezetüket, és mintha sokkal tapasztalatlanabbak lennének, mint Magyarországon. Rengetegen mondják, hogy a német csak felmegy a pályára és ott nyomja a kocsinak, mint süket a csengőt, de ez csak addig igaz, amíg nem jön egy kanyar vagy a napsütésnél bonyolultabb meteorológiai esemény :)

Labancz 2010.04.09. 16:31:37

Miért nincs fénykép?

Argentina · http://www.buenosaires.hu 2010.04.09. 17:07:59

@Labancz: talán mert lusta voltam, jó kérdés... legyenek képek? ez akkor körkérdés volt :))
süti beállítások módosítása