Amióta eszemet tudom rossz alvó vagyok. Ez különösen igaz a fülledt éjszakákra, s mivel Argentínára jellemzőek a különösen fülledt éjszakák, bizony sűrűn előfordul. Jellemző rám hogy hülyeségeket álmodjak össze. Nem a rossz lelkiismeretem gyötör, az inkább nappal feni rám a fogát. (Minden bizonnyal nem én leszek aki megszervezi a következő segélykoncertet...)
Viszonylag egészségesen táplálkozom, nem fogyasztok zsíros, cukros ételeket és az alkoholom vérszintje is optimális. A közszájon forgó szépszámú, elképesztő babonák, szellem-történetek és Isten haragja sem riasztanak. Szóval, nem vagyok tisztában a valódi okával de kényszerűségből megtanultam ezzel együtt élni. Csak ritkán tudom több mint 4-6 órára behunyni a szememet, ami gyermekként tortúrának számított, édesanyámat kikészítettem vele. A felnőttkor megváltást hozott számomra ebben a tekintetben.
Mindig vonzódtam az éjszaka nyugalmához amikor a többség már kidől. Ilyenkor csupán azok az én fajtámba tartozó baglyocskák folytatják a kotyogást akik hozzám hasonlóan tudják mikor nem érdekli senkit a mondanivalójuk. Ebből már kitalálhatták hogy magamnak való típus vagyok. A terjedelmes beszámolóktól, hétköznapi, banális dolgokat illetőleg azonnal lankad a figyelmem. Kevés barátom van akikkel csak ritkán találkozom, és a nagy családot sem nekem találták ki. Mindig mást vagy többet akarok, mint ami éppen van.
Ezt lehet szeszélyként, érdektelenségként, szelektivitásként vagy felületességként is értékelni. Gyakran megtörténik, hogy négy-öt találkozás után sem jegyeztem meg valakinek a nevét, pláne az arcát. Viszont arra világosan emlékszem hogy mit mondott (Ha világosan fejezte ki magát. Faggatózni nem szoktam, csak mikor valóban fontos az ügy) Na de elkanyarodtam a témáról. Tudjuk mennyire ritka egy viszonylag összefüggő, némi értelmet tartalmazó álmot látni.
Az alábbi történet szó szerint így hangzott csukott pilláim mögött:
AZ ÁRVERÉS
Néhány éve volt egy egészségügyi problémám. Nem szép emlék, nem akarom részletezni.
Majdhogynem beutaltak Szent Péterhez, de odafent elolvasták a jelentkezési lapomat és leküldtek egyenesen a gyógyfürdőbe.
Mikor odaértem már melegítették nekem a kondért.
Az ördög maga fogadott, feltolta a pápaszemét és figyelmesen tanulmányozta amit összeírtak rólam. Néha összeszaladt a szemöldöke és a fejét rázta. Végül a szeme megakadt néhány adaton.
- Khmm, khmm...hát...eléggé... de már hogy jó magaviselet...?...micsoda kontár munka, tűrhetetlen..! ...bah...de a szabály az szabály...jogod van egy utolsó kívánsághoz.
Tisztában voltam vele, hogy nem lesz több lehetőségem, ezért úgy döntöttem kijátszom minden kártyámat és így feleltem csendesen:
-Tudod mit? Nyugtalan vagyok a tulajdonaim sorsa miatt. Hirtelen kellett útra kelnem és nem volt időm kiosztani őket. Nem sok amim van, de keményen megdolgoztam értük, nem szeretném őket elkótyavetyélni... Amit a családomra hagyok; az irántuk és a munka iránti szeretetem segíteni fog nekik a túlélésben. A többi nem hiszem, hogy hasznukra válna. De mint említettem nem akarok semmit elkótyavetyélni. Úgy döntöttem tehát, hogy annak adom aki legtöbbet kínál érte.
- Hogy micsoda? - húzta fel az a szemöldökét.
- Igen, igen - siettem megmagyarázni - az utolsó kívánságom, hogy rendezzünk egy árverést.
- Ja, Istenem...- mondta közvetlenül utána hatalmas pofont lekenve magának, - Ez egy hosszú nap lesz...
Azok odafent a felhők között, keresztbetett szárnyakkal, én meg itt melózok... Van róla fogalmad mióta nem voltam szabadságon...?! Mikor utoljára leengedtem egy kicsit... végetért a középkor!... nem egyezhetnénk meg máshogy, szépségem?
És rám kacsintott.
El kell ismernem, hogy gondolkozóba estem egy pillanatra. Nem volt se rondább, se rosszabb modora mint az általam ismert férfiak többségének. Végül aztán nyert a lélekjelenlétem és így feleltem neki:
- Sajnálom! Nem egyezkedem.
- Na jó - sóhajtott - akkor mutasd, mid van.
Egyenként kezdtem előszedegetni a dolgaimat.
- Ez itt a becsületem. Kicsit leértékelődött az idők során, ma nehéz lesz eladni. Ne kérj érte túl sokat. A kacérság! Látod ellenben ez jó üzlet. Tömegfogyasztási cikk... emeld meg egy kicsit... még te is harcolnál ezért... Hé, hé!!!... Vigyázat ezzel. Ez a büszkeségem. Ez az amiért legtöbbet fizettem. És törékeny, kezeld óvatosan... A szemeim! ... Válaszd külön a szerelmeimtől mert nem működnek együtt... Hova tettem az ártatlanságomat? Összement kicsit, de tudom hogy nem vesztettem el. Itt van. Tudod, mindennek ellenére mindig maradt bennem valami gyereki...
Az álmaim...neked adom őket, totál, úgysem hagytál soha nyugodtan pihenni...
Az intelligenciám... ez egy gyors kis gépezet. Nem kompatibilis a boldogsággal, de hasznos.
A vakmeröségem... mindenki által megcsodált és kritizált darab...
A füleim... jól működnek csak egy kicsit el vannak fáradva, tegyél bele vattát.
- És mi lett a lelkeddel? - vont kérdőre.
- Későn jöttél, - mosolyodtam el - csináltam apró befektetéseket: barátok, szerelmek... ezek is itt vannak valahol, de ne tedd őket a kirakatba, mert úgy tűnik hogy csak nekem voltak fontosak... úgyszintén írtam sok mindent. A lelkem eloszlott közöttük...
Tudják mit válaszolt erre?
Hogy menjek a pokolba.
Hogy ha csak röpke 40-50 évecskére is (mialatt újra leszek értékelve) de ebben a percben van jobb dolga is mit csinálnia: háború Irakban, földrengés Olaszországban, szárazság Ausztráliában, éhínség Afrikában. És mondott valamit amivel nagyon megsértett.
Hogy az én ügyem nem fontos.
Tetejébe mintha mindez kevés lett volna, újra kofferba vágta a cuccaimat és kitessékelt az ajtón.
Láttam a saját ébredésemet a kórházban másnap reggel. Az orvosok arcáról (akik megspórolták maguknak a diagnózist és a jövőben is csak egymásnak ellentmondó, konfúzus véleményeket mondtak) le lehetett olvasni, hogy tudták hol jártam vendégségben. Arra már nem emlékszem hogy Ő adta nekem vagy én kaptam fel véletlenül? - de kezemben maradt az ördög szemüvege.
Mikor kikeltem az ágyból láttam hogy még mindig ott van.
Máig is használom.
Persze, csak írásra...
Healer
http://www.buenosaires.hu
info@buenosaires.hu