Ebben az országban két dolog indítja meg igazán az embereket: a politikai hitvallásuk, és a kedvenc focicsapatuk. Mindkettő az argentinok identitásának szerves részét képezi. A különbség annyi, hogy választások idején van mozgás az utcákon, ha fontos meccs folyik, akkor sehol senki, az éttermek zárva, taxit nem találsz.
Ebből már önmagában le lehet vonni bizonyos következtetéseket. Ne kövessük el a hibát, hogy félvállról vegyük mert ez nevetségesen, bocsánat; halálosan komoly kérdés számukra! Ha megtudják rólad, hogy pár hónapot eltöltöttél már Argentína kék ege alatt, bizonyos lehetsz benne, hogy lépten-nyomon vallatni fognak melyik klubbal szimpatizálsz. Tehát, jobb ha választasz magadnak egyet, és ahhoz tartod is magad. Amiben egyezik a két műfaj (mármint a politika és a foci) hogy mindkettő roppant szeret szenvedélyes plakátokat szerkeszteni. Viszont míg a politikusok azért függesztik ki őket, hogy nyerjenek, a klubok csak akkor teszik ha nyertek, a vesztesek nyilvános cikizése, nevetségessé tétele végett. Ezen csak az éppen bukó csapat drukkerei akadnak ki, az utca szájtátó embere, -köztük én is- szívesen röhög rajtuk illetlenül merthogy be kell vallani igen szellemesek. Persze ezeket a tréfákat csak az élvonalban levő csapatok engedhetik meg maguknak, mert ugyan jó de egyáltalán nem olcsó mulatság kitapétázni a főváros falait velük. Hogy az ügy szánalmasságára még rátegyenek egy lapáttal, a helyi tv-csatornák is hírt adnak róluk a műsorvezetők rosszul, vagy egyáltalán nem titkolt kuncogása közben.
Az ország két félre szakad amikor Boca-River mérkőzésre kerül a sor. Előbbiek szívesen hencegnek vele hogy ők a "la mitad mas uno" - vagyis hogy az ország fele plusz még egy ember őket élteti. Ebben nagyon nem tévednek egyébként, a tangó és a mate után kevés dolog jelképezi ennyire az ország népének nagyobbik részét. A másik felét képzik a River, és a kisebb klubok drukkerei akik a Bocat elvből vagy bosszúból utálják.
Ez a harc állandó mindaddig, amíg az argentin válogatott mérkőzésére nem kerül a sor. Ekkor fegyverszünetet kötnek, hogy a technikai vezetőt vegyék célba, akit a csapat teljesítménye szerint emelnek piedesztálra, vagy feszítenek keresztre. Síkos talajról van szó, a mennyből a pokolba sohasem volt rövidebb az út. Jobb megfontolásom ellenére sem kerülhetem el hogy meg ne említsem Maradonát. Annak ellenére hogy már mindenkinek elege van belőle, és a botrányaiból, félisteni státuszát máig sem sikerült elveszítenie. Azt sem fogadták túl csalódottan mikor bevallotta hogy a mitikus gólban az angolok ellen szó szerint benne volt a keze. Erre adott válaszával miszerint "az angolok sokkal többet elvettek tőlünk" (célzás a Falkland-szigetekre, ami nekik örökké Malvinas lesz) végképp beírta magát az emberek szívébe és a futball-történelembe.
