HTML

Buenos Aires-i, Argentínai Kalandok, Élmények

Megütköztette a rendszerint a borítók belső oldalán található domborzati térképek hiánya? Erre az egzotikus távoli tájra szédítő, csilivili, profi útleírást keres? Ne is vesztegesse tovább az idejét! Nem a korrekt művet kapta le a polcról. Ebben a könyvben nem fog találni kimerítő földtani értekezést, se kórboncnok hozzáértésével taglalt helyleírásokat vagy nyelvleckét. Sőt, még az előszóból sem kívánok rétestésztát formálni, a végén még lehet, hogy én sem olvasnám vissza. Egyrészt lekéstem róla, megírták már mások és kifejezetten jól. Másrészt a választott második hazámban izmos munkával elsajátított “legkisebb erőfeszítés törvényére” hagyatkozom melyet majd valamelyik fejezetben részletesen is ki fogok fejteni. Abban az esetben, ha Ön az előbbiek ellenére rendelkezne kamikaze-hajlamokkal: első kézből tisztázom, hogy tizenöt év elteltével is ragaszkodom, majdhogynem betegesen kötődöm Argentínához. Otthonommá vált attól a perctől kezdve, hogy földet értem, imádom számunkra kicsit hibbant lakosait. Még ha ez időnként nem is lenne teljesen egyértelmű írásaimból. Meséim a színtiszta vagy helyenként mocskos, napi argentin valóság tükre. Belekezdek azzal az optimista gondolattal, hogy csak az fog megsértődni rajta aki valamilyen okból nem szeret tükörbe nézni. Argentína Buenos Aires Utazás Turizmus Utazásszervezés Magyar Idegenvezetés Idegenvezető Letelepedés Üzlet Cégalapítás Tolmács Guía Turístico Húngaro Argentina Argentína Utazás Magyarul - Argentína Turizmus Magyarul http://www.argentina.buenosaires.hu/

Luxus kupleráj a temető mögött - Sétáim Recoleta-ban nappal (2/1)

2010.04.26. 04:58 Argentina

 

 
Talán sehol sem olyan látványos a kultúrák, nyelvek és társadalmi rétegek keveredése mint Recoletában. A szépművészeti múzeummal átellenben lévő dombon az argentin hippik füvet szívnak jamaikai zászlós kötött sapkában, miközben kézműves vackokat árulnak. A domb tetején tarot kártyás jósnők lesik a hiszékenyeket kempingasztalok előtt, legyezővel.
 
A másik oldalon nyugdíjasok tai-chi leckéket vesznek egy huszonvalahány éves fiatalembertől. Hátuk mögött a rendőrség taxist igazoltat aki tilosban állt le. (Ez az apróság azért maradt meg bennem mert utána soha többet nem láttam egy rendőrt sem sehol a Casa Rosada kivételével) Előttem halad egy hivatásos kutyasétáltató, 10-12 különböző méretű jóltáplált ebbel.
 
Képzett portré rajzolók, festőművészek, képzetlen artisták és élő szobrok sorakoznak a placcon megélhetés után áhítozva. A templom szomszédságában, ahol éppen esküvő folyik közvetlen helyezkedik el a tehetősek körében presztízskérdésnek számító recoletai temető. Egyéb nevezetességek között Evita testét is itt helyezték örök nyugalomra, ezért hivatalból körbejárom.
 
Nem azon döbbenek meg, hogy a legtöbb kriptáknak üvegajtaja van, és be lehet látni, hanem hogy európai ember agyának érthetetlen módon több nemzedék koporsói ott sorakoznak szemközt, vagy egymás tetején. Ez magyarázattal szolgál az utcán előttem besurranó patkányokra. Nem nehéz kitalálni miből táplálkoznak. Mikor már azt hittem hogy hozzászoktam a panorámához, körülbelül ötven centis, picinyke koporsót pillantok meg. Lapozzunk, eleget láttam.
 
A temető képzi Recoleta szívét, melyet csak jómódúabbak számára kifizethető éttermek, sörözök, design center, diszkók és jónéhány night club vesz körül melyek csaknem a hét minden napján dugig vannak. A teraszokon bábeli nyelvzavar, nonstop rohangáló pincérek tálakkal megrakva. Esténként megélénkül az élet, mindenki feledni látszik az elmúlás szánalmas közelségét. A sarki söröző-kupiból bömböl a rock, miközben a csajok a balgán betérő palikra igyekeznek rádumálni magukat.
 
A dolgozó hölgyeknek két típusa van: a drága, és a nagyon drága. Felejtsük el amit bal sorsra jutott, szerencsétlen örömlányokról és szívtelen kihasználóikról tanultunk. Ezek kőkemény üzletasszonyok, akik tudják hogy mit akarnak. Nem árulják magukat a sarkon és nem mennek el senkivel "üzletbe" amíg le nem húzták alaposan az illetőt. Makulátlanok tetőtől-talpig. Könnyen össze lehetne téveszteni őket a csupán kikapcsolódásra vágyó, 18-30 közötti, jól szituált lányokkal vagy egyetemista lányokkal, ha az előttük sorakozó kis poharak, és idétlen, fülsértő röhécselésük nem árulkodnának a mesterségükről.
 
 
Argentína Utazás Magyarul - Argentína Turizmus Magyarul
http://www.argentina.buenosaires.hu/

Szólj hozzá! · 3 trackback

Címkék: utazás argentína kurva temető idegenvezetés city nagyváros éjszakai élet kupleráj utibeszámoló buenos aires metropolis evita hippik microcentro recoleta

A bejegyzés trackback címe:

https://argentina.blog.hu/api/trackback/id/tr321903306

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Luxus Kuplerájok a Temető Mögött – Amit Éjjel Kínál a Recoleta Városrész 2018.08.05. 08:26:52

Luxus Kuplerájok a Temető Mögött – Amit Éjjel Kínál a Recoleta Városrész A temető körül mindenfelé megtalálhatóak a NightClubok névjegykártya-osztogatói, akik némi jutalék ellenében bekísérik a görbe estére vágyó, többnyire kis csapatokban mászká…

Trackback: Luxus Kuplerájok a Temető Mögött – Amit Napközben Kínál a Recoleta Városrész 2018.08.05. 07:58:40

Luxus Kuplerájok a Temető Mögött – Amit Napközben Kínál a Recoleta Városrész Talán sehol sem olyan látványos a kultúrák, nyelvek és társadalmi rétegek keveredése mint Recoleta Városrészben. A szépművészeti múzeummal átellenben lévő dombon az arge…

Trackback: Koporsóban 2010.05.10. 12:39:53

1. tanulság: Nincs olyan hely, ahol ne lehetne szexelni. 2. tanulság: Nincs olyan hely, ahol ne lenne biztonsági kamera.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása